Lassan eltelt egy hónap, mióta visszajöttünk. A múltkori poszt folytatásáról, a bútorvadászatról, sajnos még nem tudok beszámolni, mivel autónk még mindig nincsen. A pénz már megérkezett, apa ki is fizette, de még a regisztráció hátra van. Várhatólag a hét folyamán már nem kell gyalog járnunk a boltba. Illetve nem feltétlen. A bolt egyébként nincs messze, de térdig érő hóban, vagy nagy szélben igazán kellemetlen, a hazacipekedésről nem is beszélve. Ennek könnyítése érdekében apa vett egy szép nagy szatyrot, amit vállra lehet akasztani és jó sok áru belefér a bendőjébe. Többször mentünk együtt, hármasban bevásárolni az elmúlt hetekben. Ilyenkor én a babakocsiban szoktam apával bohóckodni, amíg anya keresgél. Mivel kontinentálisan hideg időjárás van errefelé, így jól beöltözve szoktunk útra kelni. Anyáék is magukra vesznek mindenféle alá- és föléöltözetet, sapkát, sálat és újabban nem a sima kesztyűt, hanem amiben snowboardozni szoktak. Én is be vagyok bugyolálva, mint egy Michelin baba. Az otthoni öltözetre, az otthonkámra (1 réteg lábon, 2 felül), kapok még egy nadrágot meg még egy pulcsit, majd beledugnak valamelyik bundámba. Az utóbbi héten a melegebbikbe. A babakocsimba pedig még egy bélés van applikálva, amit mellkasig fel lehet zipzárazni, így csak az orrom hegye van kint. Érkezéskor ugyanolyan melegek a kezeim, mintha ki sem mentünk volna.
Az elmúlt héten viszont olyan mennyiségű hó esett, hogy babakocsival esélytelen közlekedni. Azzal csak lakáson belül gurultunk apával mostanában. El is határozta, hogy amint lesz lehetősége beszerez egy szánkót, amivel tud húzni (, ha hagyom). Jó móka a lakásban körbe-körbe szaladgálni a babakocsival. Sőt már a gurulós bőröndökkel, és az említett nagy szatyorral is róttuk a köröket.
Persze néha a hideg és a hó ellenére is ki kell mozdulni, egy kis friss levegőt szívni. Ilyenkor egy picivel még jobban beöltöztetnek, és babakocsi nélkül megyünk. A minap levittük a fényképezőt is, hogy megörökítsük életem eddigi legnagyobb havát. Ahol összefújta a szél, még anyáékat is ellepte volna, sőt némely autókat teljesen beborította a hó, pedig olyan nagy terepjárók voltak. Egy helyen, ahol szép egyenletes volt, csináltunk hóangyal családot. Először anya hanyatt dobta magát a fél méteres hóban, majd elkezdett kapálózni a lábaival és a kezeivel. Ezt nem tudtam mire vélni, de azért tetszett. Aztán az anya által hagyott nyom mellé engem is beletuszkoltak a hóba és mozgatták a kezeim, lábaim. Ezután apa következett, és végül megörökítettük a művünket. Még picit sétáltunk, de hamar elkezdtünk fázni, meg a hó folyamatosan hullott a szemembe és ezt kezdtem nem tolerálni, ezért haza mentünk.
A hóesés viszont nem állt el még vagy 2 napig. Ennek eredménye, hogy sok autót teljesen eltemetett a hó, az udvarban meg hegyekben áll mindenfelé, szinte lehetetlenné téve a közlekedést és a parkolást. A hétvégén folyamatosan takarítottál a várost, de amíg nem állt el, addig ez elég hamvába hullt próbálkozás volt. Ma reggel mindenki szorgalmasan ásta ki az autóját, hogy munkába tudjon menni. Sokszor még a terepjárókat is ásni kellett, pedig azok apa szerint négykerékhatásúak vagy mik. Ezt ugyan nem tudom mit jelent, de nagyon komolyan hangzik. Mindenesetre ez az időjárás megerősítette apát abban, hogy jól döntött, amikor nem a Passátot vette meg, hanem a terepjárót. Akiknek személykocsijuk van, sokan meg sem próbálják kibányászni. A főutakat letakarították, a félretolt havat pedig kivitték a városból teherautókkal, csak az ilyen zsákutcaszerűségekben nehezebb a helyzet.
A hómennyiség lehetővé tette a helyiek szőnyegtisztítási módszerének használatát. Leviszik a térre a szőnyeget és kiterítik. Beseprik hóval az egészet, majd dörzsölik. Ezután kirázzák és kész. Minden nap látunk lelkes szőnyegtisztítókat.
A közlekedés már egész jól megy. Amikor van kedvem kúszok, de szoktam mászni is, négykézláb. Sőt, különböző bútordarabok mentén egész jól tudok sasszézni. A múltkor Móni néni viszont online végignézte, ahogy megpróbáltam megfordulni álltomban, de nem sikerült, és egy nagy hátas lett belőle, még nagyobb ordítás kíséretében.
A mai napon arra is rájöttem, hogy anyáék legnagyobb "örömére" fel tudom kapcsolni a villanyokat. Ehhez még hihetetlenül kell pipiskednem és kepeszkednem, de ha eléggé koncentrálok akkor sikerül. A lekapcsolás viszont még nem megy.
Anya lassan kész konyhatündér lesz. Gondolom az olyasmi, mint a fogtündér, bár ahhoz sem volt még szerencsém, csak hallottam róla. A konyhatündér biztos a konyhásnak hoz meglepetést. Ez esetben viszont nem is anya a konyhatündér, hanem apa, mert a konyhásnak ő hoz meglepit. Viszont a lényeg, hogy anya nagyon ügyesen süt-főz. Vannak kisebb-nagyobb kudarcok is, de általában jól sikerül minden. Főleg, ha hazai alapanyagokat tud használni. Múltkor bejglit sütött apának. Végül is mind finom lett, de azért többször nekifutott, különböző receptekkel. Az ízét végül apa 5-ösre osztályozta, csak a külalakon kell még javítani kicsit.
Mivel az utóbbi időben többször tudtunk sertéshúst vásárolni, így anyáék gyorsan be is raktároztak a mélyhűtőbe. 2-3 kilós darabokat szoktak megvenni. Más termékekkel is hasonlóan szoktak eljárni, ha az adott árut nehéz beszerezni. A bejglihez szükséges mákot apa hetekig vadászta, míg végül talált egy helyen. 5 grammos kiszerelésben árulták, így el is hozta gyorsan az összeset. A pénztárba néztek is rá nagy szemekkel. Viszont nem volt ledarálva, így darálót is vadásznia kellett. Ezt lehet kapni, csak nem járt olyan helyen.
Anya konyhaművészetét én is élvezem, ugyanis csudifinomságokat szokott nekem főzni. Kaptam már zeller és brokkoli krémlevest, marha húslevest, finomfőzeléket, halat, krumplit és répát különböző formában. Ezeket mind nagyon ügyesen eszem, csak apa szerint szivatóval indulok, mert nehezen kezdek el enni, de ha belejövök, akkor nagyon megy. Egyszerre meg tudok enni 2 merőkanál krémlevest, vagy 1.5-2 üveg sárgabarackpürét. Még mindig ez a kedvencem, de szívesen eszem a krémleveseket is, főleg ha anya tesz bele meglepit nekem, szárított kenyérkocka formájában. Ekkor ugyan erősen visszaesik a lendület, mert egy ilyen falaton akár 10 percet is elnyammogok. Úgyhogy Henyabá, egészen megkedveltem azt a kis zöld fácskát, javaslom te is adj neki még egy esélyt, mert nem is rossz. Ha megkéred, Lackó bácsi szívesen főz neked, mert ez az egy, ami üzembiztosan megy neki.
Szoktam segíteni is anyáéknak a konyhában, bár ők inkább kotnyeleskedésnek hívják, és mindig a székembe száműznek, ahol én gyorsan el is szoktam kezdeni panaszkodni.
A takarításban is szoktam segíteni nekik, legfőképp a porszívózásban. Amikor bekapcsolják olyan boldog vagyok, hogy táncra is szoktam perdülni. Aztán becserkészem a masinát, és amikor senki nem figyel rávetem magam. Szoktam tologatni, állítgatni a szívás erősségét, mert ilyenkor változik a hangja, de a kedvencem, amikor bekapom az állítógombot. Ilyenkor jól bizsergeti a 3 fogamat és az útban lévő negyediket. Ezt csak akkor tudom művelni, ha senki sem figyel, mert különben nem hagyják. Ez meg ritkán van, úgyhogy nagyon gyorsnak kell lennem.
Mivel a bútorozottsági szintje a lakásnak még mindig hagy kívánnivalót maga után, ezért bizonyos dolgaink még mindig dobozokban vannak. Ezt az állapotot anyáék már nagyon unják, de én élvezem, mert lehet bennük turkálni.
A következő posztomban már remélem az előbb említett állapot megszüntetéséről is beszámolhatok, ami azt is jelentené egyben, hogy apa átvehette az autóját.
