Az utazásunkat Almatyba már nagyon vártuk, el is kezdtük a készülődést időben. Mivel 8 napot töltöttünk ott, így jóval több cuccunk volt, mint a múltkor, mikor Aktauba mentünk. Végül egy nagy bőrönd, egy picivel kisebb, valamint egy hátizsák lett tele. Ehhez jött még a babakocsi, a fotóstáska, meg anya kézitáskája. Szóval volt cucc bőven. Apa aggódott is a súly miatt, mert Aktauba menet belemérték a babakocsit is. Azt olvasta a weblapon, hogy az nem számít, vagyis 40 kg lehet a két bőrönd, de sose lehessen ezeknél tudni, Micimackó is megmondta. Végül nem kellett túlsúlyt fizetni, vagyis megúsztak a reptéri alkalmazottak egy laza veszekedést. A gép este indult, 8 után érkeztünk a reptérre. Jó volt így, mert felszállás után el is aludtam, és végigaludtam a 3 órás utat. Miután megkaptuk a csomagunkat megkerestük a sofőrünket, aki táblával várt bennünket. Kicsit csodálkozott a csomagjaink láttán, de nem szólt semmit. A parkolóban egy E Mercihez ment oda, aminek, mint tapasztaltuk korábban nem kifejezetten családbarát a felépítése. A csomagtartóba csak a babakocsim fért. Végül sikeresen megérkeztünk a szállodába és elfoglaltuk a szobát. Nekem annyira tetszett a szoba meg a nagy ágy, hogy rögtön otthon is éreztem magam. Volt sok puha párna, lehetett fetrengeni bennük, no meg a párnákon csoki várt minket, amiből az egyiket megkaptam. Volt kiságy is készítve a szobába nekem, de abban csak ugráltam, nem aludtam. Még 1-2 órát virgonckodtam az éjszaka közepén mire elaludtam, de aztán még a reggelit is átaludtuk.
Sok szép helyen jártunk, bár eléggé korlátozottak voltak a lehetőségeink. Délelőtt nem nagyon indultunk messzebb, csak a hotel körül sétáltunk, hogy alvásra vissza tudjunk menni. A nagyobb hangvételű dolgokat délutánra időzítettük. Jó nagyokat aludtam, általában 5 óra körül keltem, de szerencsére ott is későn sötétedik, így tudtunk kirándulni. Almaty olyan, mintha egy erdőben lenne, rengeteg fa van, és rengeteg park, játszóterekkel, kertekkel és különböző szórakozási lehetőségekkel. Fagyit is lehetett kapni, de sokszor inkább úgy döntöttünk, hogy ebből nem eszünk. A legtöbb helyen voltak ugrálóvárak, kisautók, és más gyerekjátékok, amikhez én rendszeresen túl kicsi voltam. Bár az ugrálóasztalra és egy gumivárba befizettek anyáék, amikor üresek voltak. Az asztalon egy kisfiú ugrált mellettem, és eleinte tetszett is, hogy úgy pattogok, ahogy ő ugrál, de aztán mikor elborultam és nem bírtam felállni, akkor megijedtem, hogy most mi lesz. Anya szólt a kisfiúnak, hogy vigyen oda, mert ő nem jöhetett be, erre az odahúzott a lábamnál fogva, de végül megbékéltem a világgal.  Volt lovaglás is, meg mindenféle vidámparki játék is. Rengeteg helyen fotóztak pénzért különféle beállításokban vagy állatokkal... Nekem a nyuszikák tetszettek nagyon, haza is akartam vinni őket, de anyáék nem hozták. Az állatkertben kígyóval is le akartak bennünket fotózni, de anya félt, hogy megesz engem egészben az a hatalmas állat. Rengeteg madár volt ott. Annyi féle fácánt láttunk, amennyi nincs is.
Egyik nap a parkban egy kisfiú odajött hozzánk, és beszélt anyához oroszul, mire anya mondta neki, hogy
-Nyet gaváris paruszki.
-Gaváris kazah? - kérdezte megint a kisfiú.
-Nyet gaváris kazah. - válaszolta anya, amire a kisfiú odafordult az anyukájához és megkérdezte, hogy
-Akkor kak nyelven gaváris a néni?
Nem értette szegény, hogy mi is van akkor.
A kisebb bosszúságoktól eltekintve nagyon jól éreztük magunkat. Az is igaz, hogy nem tudtunk egy rendeset enni, mert sosem találtunk bizalomgerjesztő éttermet, amikor kerestük, így sokszor ettünk a hotel éttermében. Ami nagyon szép és puccos a francia séffel együtt, de nem gyereknek és nem magyarnak való, amellett, hogy eszméletlen drága. Nem hiszem, hogy sűrűn látnak ott olyat a pincérek, mint amit én hagytam nekik, főleg, mikor levest próbáltam enni. Nagykanállal, egyedül!
Voltunk a Kok-Tobe hegyen is, ahol jól eláztunk, de aztán gyönyörű kilátást élvezhettünk a városra. Miután megebédeltünk, sétáltunk, etettünk kiskecskéket, anya nyáribobozott és készült sok fotó. Onnan egészen jól látszott, hogy mennyi zöld van Almatyban.
A nagy hegyeket nem volt lehetőségünk közelebbről megnézni, de apa azt mondta, hogy ha kicsit nagyobb leszek, akkor oda is kirándulunk. Hatezres csúcsok övezik a várost, és egy jó sípálya is van 3000 méter körül, a Chimbulak. A Kok-Tobe 1100 méter, ahonnan libegővel jöttünk le.
Végül vasárnap este 8-kor szállt fel a gép, ami pont rossz volt, mert utazni már fáradt voltam, de aludni még nem akartam. Végül leszállás közben sikerült elaludnom, de előtte még ordítottam kicsit, meg megharaptam anyát. A kocsiban sem ébredtem fel, és otthon sem, csak másnap reggel.

Összességében Almaty tetszett nekünk, főleg mert rengeteg fa van és zöld, meg ott vannak a gyönyörű hegyek, viszont nagyon sok autó is van és rengeteg dugó. Volt olyan, hogy a taxisunk telefonált, hogy inkább fogjunk egyet, mert neki kb 40perc mire odaér, pedig nem volt messze. Viszont vásárlás szempontjából nagyságrendekkel jobb, mint Atyrau, ami nem csoda, hisz mégis csak a főváros volt valaha, ahol kb 2 millió ember lakik.

A következő hét a visszarázódással telt. Szóltunk a TV szerelőnek is, de nem jött azóta sem. Volt egy laza 13-14 órás áram és vízszünet, ami a 40 fokban pont jó, a lift pedig többször volt rossz, mint jó. Viszont sikerült vennünk egy jó kis babakocsit, ami olyan picire összecsukható, mint egy esernyő. Egyszer lementünk a városi strandra, a folyóra, ahol jót pancsoltam és homokoztam, igazi kis strandmazsola voltam.

Mindezek mellett legfőképpen a hétvégi horgászatra készültünk. Apa vett szép sátrat, meg hálózsákokat. Olyan zsákot kaptunk anyával, ami kétszemélyes, jól elférünk benne. A sátrat fel is állítottuk a nappaliban és az első EB meccset onnan néztük.

Végül vasárnap 1 órakor volt találkozó Szása horgászboltja előtt. Most csak hatan mentünk, két autóval. Szása, Diana, Vega, anya, apa meg én. A folyó jobb partján, az Uralskba vezető úton indultunk, ami azért jobb, mint a másik oldali, ahol a múltkor mentünk, mert itt van út. Kb annyit mentünk, mint a múltkor, de most kevesebb, mint egy óra alatt odaértünk. "Gyorsan" felállítottuk a tábort, ami az erős szél miatt elég nehéz volt. De a szélnek is megvolt az előnye, mert így se szúnyog, se moska, vagyis az a nyavalyás muslicaszerű szúnyog, ami még csíp is és nem hagyja az embert, nem volt. Viszont volt por, jó sok, de ha ez nem lett volna elég, akkor még én is szórtam ide-oda. Magamra, a cipőmbe, néha a számba... A szél 6 óra magasságáig erősen fújt, de akkor enyhülni kezdett, meg is jelentek a moskák és a szúnyogok. A moska alkonyatig mozog, úgyhogy ki lehetett bírni, de tényleg idegesítő egy valami. A szúnyog ellen legalább hatásos a riasztószer.

A sok érdekes dolog hatása alatt el is felejtettem, hogy aludni is kellene. Anya próbálkozott ugyan, de nem hagytam magam elaltatni. Végül este 6-körül elaludtam, de csak 45 percre, mert féltem, hogy lemaradok valamiről, na meg Vegával is játszani kellett valakinek. Sokat simogattam, és etettem is. Sokszor mondjuk akaratom ellenére, ugyanis nemes egyszerűséggel kivette a kezemből a fánkocskákat. Ezért bosszúból, én eléálltam felhúzott pólóval, és az orrához nyomtam a pocakom.

A csalihalakat nem számolva az első rendes hal hamar jelentkezett egy 4,5 kg-os ponty formájában. Szegényke még fel sem fogta, hogy megszákolták, apáék már mondták, hogy pont jó lesz halászlének. Most Szása csinált vacsorát, méghozzá kazah hallevet, amit uhotnak hívnak. Tulajdonképpen a mi húslevesünk elkészítéséhez hasonlít, csak kaprot, koriandert meg babérlevelet is tesznek bele. Finom lett, ízletes, bár én inkább csak apáékat akadályoztam az evésben.
Nem sokkal később érkezett a következő ponty. Ez apa csaliját vette fel, aminek ő őszintén örült. A kapásjelző csengettyű vehemensen csilingelt, mire apa bevágott, a hal pedig meglódult. Rögtön látható volt, hogy nem pici. A felszerelést mondjuk nem nagyon tette próbára, de azért apa nem erőltette, hanem szépen kifárasztotta, míg Szása megszákolta. Volt nagy öröm. 6 és fél kilós szép hal, odakerült a másik mellé a kötélre, valamint még egy társuk érkezett hamarosan, ami valószínűleg ennek a testvére volt, mert centire ugyan akkorák voltak.
Éjfél környékén már mindannyian aludtunk. Apáék levették a botokról a csengőket, lazítottak a féken, és kikötötték őket egy madzaggal, hogy ne vihesse el a valami nagy hal.
Apa fél 6 körül kelt, de sajnos nem volt hal egyik botján sem. Szása még aludt, ezért nekilátott lecserélni a csalikat. Egyszer csak látja, hogy Szása botja mozogni kezd, majd fordul le az ágasról, gyorsan elkapta és bevágott, amire egy vehemens kitörés volt a reakció. A fék recsegésére Szása is felébredt, és mivel mégis csak az ő botja volt apa átadta neki, de előbb visszaterelte, mert már az ő zsinórjaiba kezdett belegabalyodni. Végül sikerült megszákolni egy jó 7,5 kilós pontyot. Ő már nem is került sem kötélre, sem haltartóba, hanem egy kupán vágás és gyors pucolás után egy zsákba.
Fél hét körül egy vonuló tehéncsorda tett látogatást a táborunkban, és körbelegelték a sátrat. Az egyik meg is vizsgálta tüzetesebben anya papucsát, de nem lehetett számára ínycsiklandozó, mert ott hagyta. Mi ekkor még aludtunk, csak apa mesélte. Igaz anya felébredt a zajra, és azt hitte, hogy apáék zajonganak a sátor mellett, de még időben rájött, mielőtt leszidta volna őket.
Utána apáék el is kezdtek összepakolni, és mire én felkeltem már minden az autókban volt. Már csak a másik 2 halat kellett kivenni a vízből. Csakhogy a kötélen egy volt kettő helyett. Nem tudjuk mi történt, Szása azt mondta, hogy lehet hogy egy nagyobb harcsa volt a tettes. Mindenesetre jó nagynak kellett lennie, mert a másik ponty meg ijedtében szörnyet halt. Végül a ki viszi haza a halat kérdés megoldódott, és ezzel apa megúszott egy halpucolást, anya meg egy konyhatakarítást.

Reggel 9 óra körül már itthon voltunk, de a felcipekedést elhalasztottuk, mert nem működött a lift. Minek is ment volna, hisz nem azért van... Elég fáradt voltam még, mert 11 órakor már erősen a délutáni alvás áldásos folyamatát műveltem egészen kettőig, ami nem jellemző rám. Este pedig már 8-kor aludtam, másnap reggel 8-ig.
 Anya elégedett volt velem.

Ma reggel elvittük apával 11-re az autót mosatni. Ráfért, mert a kívül és belül található por mennyisége kiadott volna egy kisebb sivatagot. Mivel a mosó egy épületben van Szásáék boltjával, amíg az autót kezelésbe vették, addig mi fent beszélgettünk. Bejött három öreg bácsi, sajnos nem értettük, hogy mit mondtak, de Szása végül kizavarta őket, aztán elmagyarázta, hogy folyamatosan ócsároltak mindent, meg szörnyülködtek, hogy milyen drága... Szása meg megmondta nekik, hogy akkor lehet menni a bazárba vásárolni.  Egyébként pedig nem drágább, mint a minőségi cuccok bárhol máshol. Főleg, hogy apa a múltkor is 20% kedvezményt kapott.

Délután lementünk megint pancsolni a strandra. A parti sétányon egy biciklis majdnem elütött bennünket. Én apa jobb kezében voltam, a bringás pedig balról érkezett, és oda akart bekanyarodni, ahonnan mi jöttünk. Majdnem nekünk jött, de apa ellökte és felborult. Nem jók ezek a biciklik. Könnyen eldőlnek. Az enyémnek három kereke van, így elég stabil. Ennek is olyan kéne, akkor nem esne el. (Az is igaz, hogy a múltkor a 4 kerekű járgányommal is tudtam addig küzdeni, hogy elestem.) Mondjuk az is sokat segítene, ha nem száguldozna a gyalogosok között. Az eset közfelháborodást váltott ki a szemtanúk között, de mivel nem értettük, hogy kire haragszanak, így apa még gyorsan kiosztotta a földön fekvő srácot magyarul, majd angolosan távoztunk. Anya még 10 perc múlva sem értette, hogy mi is történt konkrétan, ő ugyanis le volt maradva pár lépéssel. A pancsolást mindenesetre nagyon élveztem, és újra koszos lettem, mint egy kismalac, úgyhogy hazaérkezvén anya rögtön bele is dugott volna a kádba, de előbb melegített vizet, meleg víz ugyanis nem volt. - Erősen érlelődik bennünk a másik lakásba költözés gondolata...