Bizony, végre megvan. Végérvényesen és visszavonhatatlanul. Nem volt egyszerű, sőt nagyon macerás volt, de megvan. Na de ne szaladjunk ennyire előre, mert sok minden történt közben.
Először is, többször célegyenesben éreztük magunkat, de a bürokrácia szorgos dolgozói újabb és újabb akadályokat görgettek elénk, így nem bírtuk kivárni, hogy saját kocsival menjünk ide-oda, kénytelen - kelletlen taxiba ültünk, hogy elintézzük ügyes-bajos dolgainkat, ami kicsit kényelmetlenebb, de ez van.
Például megérkezett apa modellautója. Várt türelmesen, mert február 28. és március 5. között ígérték a kiszállítást, de nem történt semmi. Erre elkezdett kutakodni a weben meg telefonálgatni, így kiderült, hogy a csomag 28-a óta a postán van, és várja jövendőbeli gazdáját, hogy hazavigye. Ugyanis itt nem hozzák házhoz a postai küldeményeket. Találd ki, hogy neked jön valami, aztán menj és vedd fel. Erre azóta rá is cáfoltak egyébként, így már végképp nem értjük, hogy milyen rendszerben működik a helyi posta. Az én tippem, hogy inkább rendszertelenségben dolgoznak, amit az alábbiak is megerősítenek. Tehát megtudtuk, hogy ott a csomag a postán, ami persze a város másik végében, a vasútállomás mellett van. Így miután apa visszaszerezte az útlevelét, hivatott egy taxit és elment a kinyomtatott papírokkal a postára, arra számítva, hogy ott majd odamegy a megfelelő piktogrammal ellátott ablakhoz, és megkapja a küldeményét. Na persze, meg ahogy Móricka elképzeli. Bement a postára, de ott ablakok és postáskisasszonyok helyett egy marcona biztonsági őr érdeklődött, hogy mi járatban. Valahogy zöldágra vergődtek, és mivel légipostával jött, fel kellett menni a második emeletre. Ott sem voltak ablakok, viszont volt egy hosszú folyosó 33 irodával. Na most melyikbe? Tanácstalanságában lestoppolta az első szembejövőt, aki miután megkérdezett másik 4 embert, megmutatta, hogy melyik lesz a megfelelő iroda. Persze az zárva volt. Egy másik irodában lévő kis titkárnő sietett a segítségére, aki hirtelen 3 telefonnal kezdett hívogatni különböző embereket, míg előkerült a megfelelő személy. Ez az asszony leellenőrizte 4 helyen a szállítmányt, majd intett apának, hogy kövesse. Mivel a hölgy vette a kabátját, így sejthető volt, hogy nem a szomszéd szobában tárolják a csomagokat. Lementek hát, ki az épületből, és be egy másik szárnyba, ahol egy nagyobbacska szobában volt egy hölgy, egy asztal meg 300 doboz. Elkezdték keresni, 15 perc alatt háromszor forgatták fel az egész helységet. Apa kezdett izgulni. Újra előkerültek a telefonok, és a hívás befejezése után 15 másodperccel megjelent egy lány, aki további 20 másodperccel később megtalálta a csomagot, és távozott. Eközben nem szólt egyetlen szót sem. Apának az is eszébe jutott, hogy ez valami helyi postatündér lehetett, akit hívnak, ha baj van. A lényeg, hogy megvan, már csak haza kell jutni. Hóna alatt a csomaggal keresett egy taxit, beült, de abban a percben meg is bánta. Élete legvisszataszítóbb, legkoszosabb taxisa volt ez, aki ráadásul még feltehetőleg született gyökér is volt. Miután nem a legrövidebb úton próbálkozott az emberünk, apa kérdőre vonta, hogy miért erre megy, ahol ráadásul dugó is van, mikor ott a másik híd. A sofőr arcára kiült a csodálkozás, hogy ott is át lehet menni. Itt apa mindenféle derék szentek tetemes hányadát kezdte emlegetni, egészen addig amíg meg nem kérdezte a sofőr egy kereszteződésben, hogy akkor merre menjen. Itt megmondta neki, hogy ő a taxis, neki kellene tudni. Erre a "kolléga" felajánlotta neki, hogy vezessen. Szegény drága jó apám, azt sem tudta, hogy sírjon, vagy nevessen, de inkább csak nyelt egyet. Mielőtt minden jóra fordult volna még belekeveredtek egy dugóba, a hangulatot fokozandó, ahol a drága sofőr barátunk úgy gondolta, hogy ő előremegy az autók mellett a szembejövők sávjában. Persze ott nem tudott visszasorolni, mert senki nem engedte be, így ott álltak a harmadik, újonnan átirányosított sávban, ahova hamarosan a negyedikben is újabb résztvevők érkeztek. Itt már inkább a sírás környékezte apát. Végül valahogy, senki sem tudja hogy, felszabadult a kereszteződés, és haza érkezett, ahol gyorsan hálát is adott az Úrnak, hogy kísérte viszontagságos útján, és megfogadta, hogy inkább vár 10-15 percet, de hívat taxit, nem keres.
A megpróbáltatásokat feledtetendő gyorsan nekiállt, hogy a járgányt összerakja, amiben én teljes mellbedobással akadályoztam. Végül, minden igyekezetem ellenére sikerült neki, és már csak az aksit kellett feltölteni, mert közben anya leszaladt elemekért a távirányítóba. Na ja, de az aksi nem töltődött, mivel a töltő az csak és kizárólag 110 Volton megy. Újabb kis pofon. Így ekkor még mindig nem dőlt el a verseny, hogy igazi, vagy modell lesz hamarabb, mert ezzel tulajdonképp ugyanarra a státuszra jutott a modellautó, mint az igazi. Szép és jó, itt is van, de nem tudjuk használni.
Másnap be kellett menjen a céghez, ahol megkapta az autójának a leendő rendszámát. Remek, sokra megyünk vele, bár végül is ez már egy jó jelnek számított. Miután végzett az irodában nekiindult, hogy vegyen egy konvertert, amivel tudjuk használni a töltőt. 4-ből nullás összesítéssel és csempült szájjal ért haza. Meg kellett rendelni e-bay-ről, Atyrauban nem lehet kapni. Szóval a verseny még nyitott.
Az autó átvételére azon a héten már nem volt esély, mivel itt a nőnap munkaszüneti nap. A pénteket pedig elcserélték a vasárnappal, de ezt senki sem vette komolyan, így se pénteken, se vasárnap nem dolgoztak. Az üzletek, éttermek nyitva voltak, csak a hivatalok és irodák maradtak zárva. Neki is indultunk 8-án anya lelki békéjének helyreállírására. Újabb taxirendelés és máris a Tamasa nevű MALL-ban találjuk magunkat, ahol piros lufi-kapu, élőzene és mindenféle búcsúba illő csuda várt bennünket. A szokásos gyerekbolt után még benéztünk 1-2 üzletbe, hogy teljes legyen az elégedettség, és végül tényleg jó szájízzel szálltunk ki a LADA 2107 típusú személygépjárműből. Persze csak nekem vásároltunk, de amíg ez jóanyámat kielégíti, addig ez ellen sem én, sem jóapám nem tiltakozik.
Később séta közben kértünk időpontot a közeli szépségszalonban a fodrászhoz anyának is és apának is, hogy végre emberi kinézetűvé faragják, főleg apa hajkoronáját.
Másnap reggel anya kezdte a sort. 10-re ment, addig mi apával otthon maradtunk és játszottunk. Addig fel sem tűnt, hogy anya hiányzik, míg haza nem ért. Akkor aztán nem szálltam le róla. Levágták és befestették a haját. Vitt fotókat, megbeszélték, hogy milyen legyen, és úgy tűnt minden rendben. Ilyen színű legyen, csak kicsit hosszabb. Nos, a formát eltalálta, de kicsit kevésbé lett szőke, és kevésbé lett hosszabb, inkább rövidebb, de azért így is nagyon dögös, sőt... Délután apa következett, ő megúszta mindenféle különösebb kaland nélkül.
A héten anya még tett egy látogatást a szalonban, ezúttal a kozmetikusnál járt, aki teljes arckezelést csinált, úgy hogy kétszer ért hozzá kézzel.
Hétfő reggel, amikor apa gépén pittyegni kezdett a Skype, anya suhant, mint a szél kiabálva, hogy "Tatyana írt, Tatyana írt"! Mikor elolvasta táncra is perdült, mert ekkor tájékoztattak bennünket, hogy délután elhozhatjuk az autót. Mindeközben apa látta, hogy az újabb várt küldemény is megérkezett a postára, ami történetesen az én szép új gyerekülésem volt. Egyik kolléganőjét kérte meg a cégnél, hogy derítse ki, hogy mehet-e felvenni. Hamarosan jött is a válasz, hogy nem kell, mert kihozzák ebéd után. Na most akkor ez hogy van???
Közben megjött a sofőr, aki elvitte apát az autószalonba, hogy elhozza végre szép új járgányunkat, mi pedig itthon maradtunk anyával várni a postást. Az persze nem ért ide estig, de ez nem lombozott le bennünket nagyon, hisz végre van autónk. Kiderült, hogy azért volt ez a hosszadalmas procedúra, mert apa az első, akinek itt úgy van saját autója, hogy nincs lakcíme, letelepedési engedélye és egyéb mindenféle papírja és engedélye. Így úttörők voltunk, bár szívesen elcseréltük volna egy második helyért, csak legyen meg 3-4 nap alatt.
Gyorsan neki is vágtunk és elszaladtunk az Ardager nevű üzletközpontba, ahol a legnagyobb szupermarket, a Ramstor található. Anya egy pillanat alatt pakolta tele a bevásárlókocsit, míg én apával a babakocsival sétálgattam a sorok között. Elégedetten indultunk haza, ahol várt ránk a felcuccolás, bár legfőképp apára. Engem anya vitt, és tolta a babakocsit, amire azért rápakoltunk ezt-azt. A többi apára maradt, de ügyesen megoldotta.
Reggel újra telefonálgatás a postára, és 1 óra körül meg is jött a válasz, hogy 30 percen belül jönnek, és tényleg jöttek. Szóval mégis kihozzák. Ki érti ezt? Ekkor apa nem volt itthon, így anya vette át, amihez apán keresztül Tatyánától kellett telefonos segítséget kérni, de megoldották, így megkaptam a szép új ülésemet, amit csak akkor bonthattunk ki, amikor apa is hazaért. Nagyon tetszik mindenkinek. Olyan Römer ülés, mint ami otthon van Papa kocsijában, Szegeden, csak tehénmintás. Az a neve, hogy COWMOOFLAGE, ami nagyon találó. Már ültem is benne, mivel délután elmentünk a Sulpak nevű helyi MediaMarktba. Út közben megállítottak a rendőrök. Tehát kb. 30 km-t ment apa az új autójával az első közúti ellenőrzésig. Csak megnézték a papírokat, aztán mentünk, de túl vagyunk rajta.
Az üzletben kisebb-nagyobb nehézségek árán 80%-osan teljesítettük az előírtakat. Az öt termékből ugyanis egyet nem hozott a kedves kolléganő nekünk. Közben mi ki is mentünk a kocsiba anyával, mert melegem volt, apa meg ott maradt fizetni. Mindig ő marad ott fizetni. Közben várta a húsdarálót, de csak nem hozták, így 10 perc után mondta a gyévacskának, hogy dáváj pázsáluszta, I don't care about the húsdaráló, amit a gyévocska meg is értett, így nem lett húsdarálónk. Majd legközelebb.
Hazaérve nekiláttunk a vásárolt cuccok kicsomagolásához, amikor apa szomorúan tapasztalta, hogy az indoor/outdoor weather stationjának hiányzik a külső érzékelője a csomagból, úgyhogy csak indoor weather station lett belőle, ami azért jó, mert az viszonylag egyértelmű, hogy idebent milyen idő van. Holnap mehet vissza reklamálni.
A következő írásomban elmesélem, hogy sikerült-e kicserélni az említett terméket, de addig is Lucapuszi!
