Az első hétvége maratoni vásárlásai után és nagyságrendekkel könnyebb pénztárcával (bankkártyával) köszöntött ránk a második hét. Az időjárás még jobb, mint kishazánkban, így jó nagyokat sétálunk, levegőzünk. Még engem sem gyömöszölnek bele anyáék azokba az utálatos bundákba, amibe úgy érzi magát az ember, de legfőként a baba, mint egy keresztre feszített Michelin baba. Úgyhogy jól érzem magam, csak még mindig furcsa, hogy a fürdés és az éjszakai alvás között olyan sok idő telik el. Ez láthatólag anyáékat is zavarja, tulajdonképpen csak őket zavarja. Egyik este apa odavitt a falióra elé és el kezdte magyarázni, hogy mit jelentenek azok a pálcikák, meg hogy már rég aludnom kellene, meg ilyenek. Nem is tudom mit gondolt, magasról leszarom. Majd alszok, ha fáradt vagyok. Nekem csak az tűnik fel, hogy itt Kazahsztánban nagyon hamar besötétedik ébredés (2PM) után. Térülök-fordulok és már sötét is van.

A hétvégi bevásárlások eredményeit élvezem. Rengeteg szép dobozt vettek nekem anyáék. Nem is értem mindek pakolnak beléjük mindenféle kütyüket, úgyis a doboz a lényeg. Mondjuk a tartalmuk sem  teljesen érdektelen. Volt egy, ami különösen izgatta a fantáziám. Sok-sok csillogó apróság tartozott hozzá. De nem kaptam meg valamiért, aztán amikor anya csinált vele valamit a konyhában, olyan hülye hangja volt, hogy megijedtem. Eldöntöttem, hogy nem is érdekel továbbra. Azóta már tönkre is ment, mert ez volt a korábban említett botmixer. Ráadásul anya rosszabbnál rosszabb dolgokat készített vele nekem, és próbálta azzal az idétlen piszkafával a számba tukmálni. Mindenféle szétfőtt növényeket darált le és adta nekem. Egye meg ő, ha annyira egészséges. Én nagyon jól elvagyok a tejcsivel. Annál úgy sem találtak még ki jobbat. Volt egy növény, ami olyan volt, mint egy pici zöld fácska. Na azt kifejezetten utáltam. Azt a másikat csak csak megettem, de attól sem voltam elragadtatva, egyék csak a majmok.

Nem tudom mit vártak tőlem, de ők is panaszkodtak, hogy semmi sem olyan, mint otthon. A legviccesebb mondjuk anya krumplis tarhonyája volt, ami végül valami egészen más lett. Azóta sincs neve. Rakott krumpli állítólag hasonlított az otthonira, de a legjobban a paprikás krumpli sikerült. Hús levest viszont nem nagyon kell főzni, ugyanis répával meg krumplival elég sovány lenne. Karalábét és társait viszont nem találunk.

A várost kezdjük megismerni, apa kezdi felvenni az itteni közlekedés ritmusát. Ritmusnak mondjuk túlzás nevezni, hívjuk inkább káosznak. A Hyundait már visszavitte apa, amit először bérelt, és amivel először megbüntette egy helyi cövek közeg. Nem adott elsőbbséget a zebránál egy gyévocskának. Valahogy megértette a bizonytalanúrral, hogy nem kellene megbüntetnie. Tulajdonképpen rám fogta, hogy nem akart nagyot fékezni, mert aludtam, a gyalogos meg még messze volt. Még hogy én aludtam az autóban! Naívak ezek az itteni  rendőrök. Végül apa 10.000 tengéje bánta, de végül is megúsztuk. Persze én voltam az oka, mert ágyat venni mentünk nekem. Nekem. Ágyat. Minek? De hát kellett nekik...Vettek volna inkább játékokat az árából, én nagyon jól elvoltam az ő franciaágyukban, középen. Mondjuk apa panaszkodott reggelente, hogy 40 centin kellett aludnia, mert amilyen kicsi vagyok, olyan nagy helyet tudok elfoglalni. Állítólag. De én nem hiszem, mert éjszaka (ennek mondjuk nem kellene nevezni a hajnali 3-4 és délután 2 közötti időszakot, amit alvással tölt) alszok és nem helyet foglalok. Beszélnek össze-vissza.

Anya az első hét után azt mondta, hogy olyan benyomása van itt, mint Cipruson. Én nem emlékszem, hogy voltunk valaha Cipruson, pedig mindenre emlékszem. Voltam már Györkönyben, ahol 7 embert nem hagytam aludni. Voltam Sátoraljaújhelyben, ahol csak anyát nem hagytam aludni és részt venni Bohus Zoli bácsi lakodalmán. Az esküvőt illedelmesen kivártam, aztán elegem lett. Voltam már Balatonberényben, ahol fürdeni nem hagytam anyát, de a Matula kunyhót, már csak tiszteletből is, csendben néztem meg. De Ciprusra nem emlékszem. De ezek után nem is kell oda mennem, hiszen olyan, mint itt.

Apa most egy Nissan Murano-t bérel. Ez valamivel jobb, mint az előző kocsi, de azért ebben is szoktam kínlódni, bár lehet, hogy csak megszokásból. Na nehogy má! Ezen van tetőablak, ahol ki tudom dugni a fejem, ha hagyják. De nem nagyon hagyják. Nem hagynak ezek semmit. Azt a csipogó fekete izét se rágcsálhatom sose, amit apáék a fülükhöz szoktak tartani és beszélnek vele. Meg azokat a madzagokat se, amik a falba vannak bedugva. A szétnyitható rengeteg gombos világító cuccról, ami elé állandóan leültetnek nem is beszélve. Elvárják, hogy ott üljek órákat, de nem hagyják, hogy én is nyomogassam azokat a billentyűket, vagy, hogy megrágcsáljam. Pedig olyan ínycsiklandóan néz ki, pont jól meg tudnám vele vakarni az ínyemet. Ehelyett azt a kis hülye fogkefét dugják állandóan a számba és nem értik meg, hogy nem jó semmire. Egyszerre 6 fogam akar kinőni elöl, arra nem elég egy fogkefe.

A lakást már nagyjából felfedeztem. Tudom, hogy akárhová tesznek is le, el tudok jutni anyához, akármerre is indulok. Azért jó, hogy ilyen nagy felület van laminált lappal burkolva, mert rengeteg kergetni való porcica akad. Anya csak porszívózza őket nap, mint nap, de én akkor is megtalálom őket! A fürdőt kifejezetten szeretem. Minden este jó nagyot pancsolok. Hárman is beférünk egyszerre, és a víz tele van buborékokkal. Ezektől először megijedtem, de aztán megkedveltem őket. Kellemesen csiklandoznak. A víz hőmérsékletét nem mindig találják el, bár ha jól figyeltem meg, akkor 8 és 9 óra között nem érdemes próbálkozni, mert nem elég meleg a víz. Apa valami bojlerről beszél már az érkezésünk óta, de még azóta sem tudom, hogy mi is az tulajdonképpen.

Anya rendíthetetlenül próbálkozik a főzéssel, de a palacsintán kívül még nem sikerült mást csinálnia, ami pont olyan, mint otthon. Azt hiszem lassan letesznek erről. Nem értem, nekem ugyanolyan a tejcsi. Egyszer mondjuk csinált sajttal töltött, békönbe tekert, sült virslit. Az eléggé ízlett nekik. Persze, hiszen a szalonna Magyarországról volt importálva. Köszönjük Borsi Hús Rt. Szóval a Nokián kívül már van egy termék, amit otthon gyártanak. Ez is valami. A bocitejek viszont nem hasonlítanak az otthonira. Kipróbáltak már vagy 10 félét, de mindnek furcsa íze van. Apa a kávékat is nagyon szidja, azt mondta, hogy nem ivott egy jó kávét, mióta eljöttünk. Még szép, hisz itt nincs Kőkorsó.