Kazah kalandok

Miután Dezső papáék két hetes mandátuma is lejárt pillanatok alatt, április végén ők is hazamentek. A következő pár napban nagy nehezen mi is visszaálltunk a megszokott kerékvágásba. Én reggelente még 1-2 nappal később is szétnéztem a lakásban, hogy nincsen-e valaki elbújva valahol. Ennek ellenére anyának volt a legnehezebb dolga. Ő nem találta a helyét egy darabig.
A monotonitást megtörendő május elején apa elvitt bennünket magával Aktauba, amikor mennie kellett. A repülőút kb 45 perc, nem egy nagy ügy, így elég jól bírtam. 4 napot voltunk ott és nagyon élveztük. A Renaissance Hotelben úgy közlekedtem, mintha ott születtem volna. Integettem mindenkinek, vendégeknek, személyzetnek egyaránt. Nagyokat sétáltunk a tengerparton, meg voltunk egy nagy bevásárló központban is, ahol anya vett nekem cuki kis fürdőbugyit.
A következő hétre egy hetes utazás volt tervezve Almatyba, de azt el kellett halasztanunk apa dolgai miatt. Helyette viszont, miután apának vettünk szülinapjára horgászbotokat, és összehaverkodtunk a boltos srácokkal, ők elvittek bennünket horgászni az Urálra.
A kommunikáció meglehetősen érdekesen folyt, de apa elég jól megérti és megérteti magát. Szása és Misa ugyanis nem beszélnek angolul. Szása ugyan ismer pár szót, de abban maradtunk, hogy apa jobban beszél oroszul, mint Szása angolul. Vasárnap volt indulás, a pontos időpontot délelőtt írták meg sms-ben, a következő formában: START: 13:00. Otthonról 12:45 körül kellett indulni. Reggel anya még összedobott egy fonott kalácsot, amit 12:40-kor vett ki a sütőből. Elég jól ki lett számolva. A találkozó az üzlet előtt volt, ahova mi érkeztünk elsőnek, de hamarosan megjöttek a többiek is. Végül 3 autóval indultunk neki. Szása a lányával Dianával és a német vizslájával, Vegával jött. Misa egyedül volt a kocsiban, meg mi hárman a harmadikban. Azt említették, hogy kb 50-60 km-re megyünk és nem túl jó az út, de még így is erősen túloztak. Ugyanis nem volt út. Valaha, még a múlt század elején lehetett ott valami aszfalt, de ma már csak a nyomait láttuk. Ezért az utazás 99%-ában az "út" mellett mentünk, ki hol tudott. Hol jobbról, hol balról, hárman három helyen... Végül a nagy zötyögésben én elaludtam és csak akkor ébredtem fel, amikor apa szólt, hogy szálljunk ki, mert valami akadály van. Nevezetesen egy olyan helyen kellett átmennünk, ahol vagy a vízbeborulás, vagy a fennakadás veszélye fenyegetett. Misa ment előttünk, és a dombot választotta, amit gond nélkül abszolvált megfelelő hasmagasságú autójának köszönhetően. Aztán apa jött, de az autó alja mindig felfeküdt a dombtetőn. Szása elment a másik helyen, és nem borult a vízbe, pedig nagyon meredek domboldalon kellett mennie.  Persze a fiúk ilyen esetekre is fel voltak készülve, úgyhogy 5 perccel később már folytattuk az utunkat. Amúgy az út során többször hallottam anyáék szájából, hogy "a két állat".
Végül 2 óra alatt tettük meg az utat, a végére már pont kezdtem türelmetlen lenni. A fejtámlában lévő TV-nek és a Maszkabál 2-nek köszönhetően amúgy elég jól toleráltam a kocsikázást.
Érkezés után kialakítottuk a táborhelyet, kipakoltunk a kocsikból és összeszereltük a botokat, amiket gyorsan be is dobáltunk. Megkezdődött a horgászat. Anyával felfedeztük a környéket, amíg apáék pakolásztak, valamint közelebbi barátságot kötöttünk Vegával, amit egy kölcsönös pofanyalással meg is pecsételtünk. A táborhely kialakításba egy kis ásás is tartozott, mivel lejárót kellett kialakítani a 2 méteres leszakadt parton, hogy valami nagyobb hal esetén le lehessen menni szákolni. Ezután a fő sátor felállítása következett, ami nem ígérkezett egyszerűnek, mert most használták először. Amúgy jó nagy sátor volt, végül sikerült is összerakni. Elfértünk alatta mindannyian. Az asztalra kikerült az elemózsia, a kalács, a vodka és a belugaszalonna. Ilyet ott ettünk először, és nagyon ízlett nekem meg apának. Anya is eszegette, de nem volt oda érte annyira. A beluga húsát frissen besózzák, majd lefagyasztják pár napra, utána éjszakánként szárítják. A végeredmény kinézetre a sós szalonnára hasonlító étel, amit hasonló módon fogyasztunk. Lehet harcsából is csinálni, legközelebb olyat hoznak.
A folyó sodrása nagyon erős volt, apa feeder botja alap helyzetben is karikába hajlott. A parttól 5-7 méterre dobáltuk be a csalikat, de már ott is elképesztően mély volt a víz, és hihetetlen meredek a part. A botokra kis csengőket csíptettünk, mik jelezték, ha valaki dolgozik a csalin. Az első kapások hamar megjöttek, de még csak kisebb harcsák voltak. Volt olyan, amelyik egy izmosabb otthoni törpével se bírna el, de volt olyan is, amit már érdemesnek találtak a fiúk vacsorához. Mindezt úgy, hogy akkora horgokat használtunk, hogy azt gondoltuk, hogy nincs hal 5 kg alatt, ami azt beveszi. De van.
Ami még furcsa volt nekünk, hogy az 50-60 centis harcsákat úgy emelték ki a bottal, mint mi otthon a sneciket.
Közben megérkezett Szása felesége Sveta, meg még egy barátjuk, akinek nem sikerült megjegyezni a nevét, annyira kacifántos volt. Mindenesetre azt megtudtuk, hogy mindig ő a szakács és a tűzmester. Most annyiból változott a szerepe, mivel a vacsit anya főzte, hogy ő csak az éjszakai ebédet csinálta.
Amikor megjöttek fel is tettük a krumplis tarhonyát főni. A jó tűzön hamar el is készült, és nagyon finom lett, mindenkinek ízlett. A jó magyar piros paprika és bors nagy sikert aratott. Az este hátralévő részében mindent azzal ettek.
A vacsi után nem sokkal én el is fáradtam, úgyhogy anyával elvonultunk a sátorba aludni. Nagyon jót aludtam, végre nem volt melegem. Apa még kint maradt a botoknál, ott feküdt le egy plédre, csak akkor jött be hozzánk a sátorba, mikor hajnalban elkezdtek a szúnyogok módszeresen jól lakni belőle, de előtte még sikerült felavatnia mindkét új botot. Nem nagy halakat, de mindkét bottal fogott egyet-egyet.
Reggel a közelben lévő varjúteleppel együtt ébredtünk 6:30 magasságában, mert ezeknek rögtön annyi megbeszélnivalójuk akadt, hogy nem lehetett aludni. Ekkor Szásáék már ellenőrizték a nagy felszereléseket. Kettőből kettőn volt is hal. Az egyik felvette a csalihalat, majd elfeküdt, fel sem lehetett kelteni. Amikor meg felkelt, akkor elment mindennel együtt.
A másiknak viszont nem volt ilyen szerencséje. Botot nem használtak, a zsinór egy bokorra volt kötve, amelyen látszott, hogy nem úgy áll, ahogy ott lett hagyva. Lekötötték a zsinórt és kézzel elkezdték kihúzni. Jó 20 perc melóval kihúzták a fiúk a partra a nagy harcsát, ami a mérlegeléskor 27 kg-ot mutatott. Az éjszaka folyamán akadt még két ponty, amik testvérek lehettek, mindkettő 6 kg-os volt. A halakat még ott a helyszínen megpucolták, szétszedték. A pontyokat lapáttal pikkelyezték le, amin igencsak csodálkoztunk. A harcsa feje trófea formájában megy majd a horgászboltba, valamint szalonna is készül belőle. Az egyik pontyból anya csinál majd halászlevet, rengeteg ikra volt benne, biztos finom lesz.
Ekkor már 10 óra körül járt az idő, úgyhogy elkezdtünk pakolászni, és 11 órakor elindultunk. Hazafelé is elaludtam a kocsiban, egy órácskára. Nemsokkal Atyrau előtt Szása lánya rosszul lett a kocsiban, így átült hozzánk, mert nekik nem volt klímájuk, arról nem is beszélve, hogy apa jóval finomabban vezetett, mint Szása. Itt már bírta az utat.
A város határában elköszöntünk, és mindenki ment a dolgára. Mi megbeszéltük, hogy fürdés után elmegyünk ebédelni a törzshelyünkre, a Noodlesba. A fürdés meleg víz hiánya miatt kicsit körülményes lett, de legalább apának volt ideje a halat elintézni. A halászlén kívül elég lett két étkezésünkre is.
Végül egy szép hétvégével és izgalmas kalandokkal lettünk gazdagabbak, és alig várjuk a következő túrát.
Vasárnap megyünk Almatyba egy hétre, de utána újra a vízparton talál bennünket a hétvége, mert nagyon jól éreztük magunkat. Nekem egy igazi kánaán volt. Ott volt a kutya, varjak, halacskák... Azt sem tudtam, hogy melyiket utánozzam. Legtöbbször a kutyát választottam, az ő őszinte bánatára. A vége felé szerintem már kifejezetten került. Pedig jól összebarátkoztunk, csak nem szerettem, ha lökdös az orrával. Azt szerettem, ha lefeküdt nyugton és én piszkálhattam. Szikra, Pajti, Masni készüljetek, mert nemsoká megyek!!!